Cégünkről

Cégünk, a Porticus Via Kft. szakmai alapjait az 1997. évben megkezdett egyéni vállalkozás, majd az 1998-ban alapított Timpanon Fix Építőipari és Kereskedelmi Bt. jelentette. A kezdetekben a kisebb építőmesteri munkák, kivitelezésekmellett, a profilunkba az építőipari és építőanyag-kereskedelmi tevékenység is bele tartozott. A tevékenységi körök folyamatos bővülése és a versenyképességünk megtartása érdekében 2007. évben létrehoztuk a Porticus Via Kft-t, amely már az építés és kivitelezés mellett, az ingatlanforgalmazást is palettájára vette, azzal a szándékkal, hogy a megépített ingatlanokat a cég értékesíteni is tudja.

Kezdetben főként ipari (műgyanta) padlók készítésével foglalkoztunk illetve befejező szakipari munkákat vállaltunk, úgymint: gipszkartonozás, festés, burkolás. Tevékenységi körünk az évek folyamán egyre szélesedett, így 2001-től már családi házak teljes, kulcsrakész kivitelezését is vállaljuk, tervezéstől a beköltözésig. A házépítések mellett folyamatosan végzünk komoly felújításokat ipari létesítményekben is, mint például a budapesti Kossuth nyomdában, ahol 1998-2006 között folyamatosan dolgoztunk. A precíziós nyomdagépek speciális alapjaitól kezdve, az elnöki iroda átépítésétől, a tető szigetelési munkákon keresztül, számtalan különféle beruházás megvalósításában vettünk részt. A Csemege Match Zrt. üzleteinek karbantartási, felújítási munkáit, 2003-2007 között végeztük., több tucat üzlet felújítását, átépítését megvalósítva. Az elmúlt években dolgoztunk a ráckevei Kék Duna Wellness Hotel befejező építésén, ahol a tetőtérben kialakított 17 exkluzív szoba szakipari munkáit végeztük (tapétázás, festés, burkolás, gipszkartonozás stb.), illetve a hotel kültéri úszó és élménymedence együttesét építettük, a hozzátartozó pihenőparkkal együtt. Medencéink jelölésre kerültek az „év medencéje” pályázaton.

2006-ban az MTV székház egyik új stúdiójának kialakítási munkáiban vettünk részt.

2011-2012-ben a Cementipari Kutató- Fejlesztő Kft. iroda és labor építését végeztük. Ugyan ebben az évben kezdtük el, Vecsésen az 1000 m2 alapterületű csarnok és irodaház komplett kivitelezését, melynek eredményes átadását követően, 2015-ben további megbízást kaptunk, újabb két 1000 m2–es csarnok épületek létrehozására.

2013. évben Etyek Nagyközség Önkormányzatának közbeszerzési pályázatán nyertük el, a Nagyközség többfunkciós könyvtárépületének kivitelezését. A 2014-ben sikeresen befejezett kiemelt beruházást követően, a projekt II. ütemének megfelelően, a könyvtárépület tetőterének bővítését is elnyertük, melyet a 2015-ös év első felében adtunk át.

Mivel az utóbbi három év kiemelt kivitelezési munkái az Európai Unió által támogatott beruházások voltak, cégünk tapasztalatot szerzett a pályázatos munkálatok szakszerű lebonyolításában.
Az említett kiemelt munkákon kívül, évente több kisebb-nagyobb lakás, ház felújítását is elvégeztük, illetve a bécsi Ungargasse és Winkelman strasse-i tetőtér beépítéseknél, a műszaki, építésvezetői feladatokat végeztük, ahol a korszerű tetőtér beépítési technológiához elengedhetetlen tapasztalatokat szereztünk.

A cég alkalmazottainak száma a munkálatokhoz igazodva a 2015-ös évben meghaladta a 40 főt, az árbevételünk 2014-es üzleti évben, pedig elérte a 220 millió forintot.

Cégünk egyik legnagyobb erénye, hogy kreatívan és gyorsan tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz, feladatokhoz. Eddigi munkáink során megtanultuk és sikerrel alkalmazzuk azokat a munkamódszereket, amelyek révén a határidők pontos betartásával, az ügyfelek kívánságainak legteljesebb figyelembevételével, pontos, minőségi szolgáltatást nyújthatunk megrendelőinknek. Így a cég mottójához hűen “hagyományosan kiválót” alkothatunk.